Monumentum

"Remegő kézzel meggyújtok egy cigarettát. A füst leáramlik a tüdőmbe, tépi a belsőmet, szinte megerőszakolja sejtjeimet. Egy alak áll előttem, hozzám beszél, de nem hallom mit mond. Mosolygok, bájosan. Látom, választ vár. Valamit csacsogok, majd bókol. Lezuhan bennem a rácsos kapu. Elfordulok. A teremből zaj szűrődik ki, lassú léptekkel haladok a tömeg felé. Tekintetemmel tudatlanul is téged kereslek. Nézem az arcokat, de nem látlak sehol.
Kezemben boros pohár, megállok a delírium harmadik fokán. Hűs bor ér a nyelvemhez. Kínzóan keserű. Felhangzik egy régi ismert dal. Megragad. Lassan mozdul a testem. Kitárom lelkem pillangó szárnyait. Ma éjjel neked táncolok édes! Egy újabb dal, egy vidám zene. Ledobom összes gátlásomat és tombolok, ordítok, énekelek, kezem a levegőben. Teljesen magával ragad a tömeg, a zene, feeling. Boldog vagyok. Nem számít semmi, ez előző évek, az előző perc és a jövő sem. Csak a zene van és én vagyok. A tánc. Úgy szeretkeznék most veled. Újabb és újabb dal. -Mikor jöttök megint? Csak azért kérdezem, nehogy eljöjjek! - Hangos kacagás. Hirtelen egy ismerős dal... belemar a lelkembe. Fájdalmasan üvöltöm a szöveget. Felkapom a kabátomat, és kivonulok.. mosolyogva. Remegő kézzel meggyújtok egy cigit. Nem köszönök. Menekülőre veszem a dolgot. Futok. Nem tudom miért, csak azt érzem, hogy el innét. El! Haza! Kapkodva előveszem a kulcsaimat, nyitom az ajtót, belépek... ITT SEM VAGY!"