CLICK HERE FOR THOUSANDS OF FREE BLOGGER TEMPLATES »

2015. szeptember 17., csütörtök

2012. április 8., vasárnap


fingilingi,dzsipszi,lálá,phóóóó XD

2012. március 25., vasárnap

2012. március 5., hétfő

2012. március 4., vasárnap

"Kicsit romantikus vagyok, mert szeretek álmodozni. Kicsit őrült, mert valóra is váltom őket. Szerelmes, mert nagyon tudok szeretni. Kicsit szomorú, mert csalódtam is már és kicsit erős, mert talpra tudok állni."

2011. augusztus 21., vasárnap


2011. július 6., szerda

Én már gyerek fejjel értetlenül néztem
míg más remegett a rossztól, én az ördögtől sem féltem.
Pedig senkitől sem láttam, valahogy mindig odaálltam,
ahol egy árva szava többet ér, mint ha más mondana százat.
Én mitől féljek? Nekem az Isten hamar megmutatta,
hogy ha Ő elfordul tőled, akkor dühösen néz vissza.
Meg, hogy olyan keresztet ad, ami majd maga alá temet,
mert mit kínlódjon értem, ha a rossz meg velem nevet.
És ha visszakérdezhetnék, én egyből meg is tenném,
akit csak úgy elvettél, azt csak úgy visszavenném.
Egy szavad sem lehetne, aki így előre fizet
az egy ima helyett, Uram, most már átkozódik tízet.
Mert te osztasz úgy mindent, hogy az ember nem is tudja,
hogy mit kap majd a bánatára, s mit kap majd a jóra.
Ezért várom a választ, velem vajon minek tetted,
ami a jóhoz kellett volna tőlem túl korán elvetted.

2011. április 16., szombat

Ma beszélgettem skype-on Jancsileee-vel és Daveee-el..

Innét üzenem nekik: "bekaphassátok" :DDDD

2010. szeptember 28., kedd

"Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni!"

Ady Endre



Azt hiszem szerelmes vagyok...

2010. június 10., csütörtök

http://zoldi.ejszarny.hu/irasok/elmeregeny/ejszarny_zoldi_%28ban_andras%29-_almodik_a_vagy_2006121859.html

2010. május 4., kedd

"A mai fiatalság azt hiszi, ha trágárul beszélnek az "Trendi ,,- pedig mekkorát tévednek a KIS GECIK !!!"

2010. május 3., hétfő

...És a farkas beleszeret a bárányba...

"Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és mindörökre a tied marad."

2010. április 28., szerda

A Halál bekopogtat az ajtón, a férj kinyitja. Halál így szól:
- Az életedért jöttem.
Férj hátraszól a feleségének:
- Életem, gyere! Érted jöttek!

2010. április 26., hétfő

"most leülök az ágyamra és a neveden szólítalak. döbbenettel és bánatosan állapítom meg, hogy nyomtalanul eltűntél. érzelmeim viharos hullámai bezárultak feletted. mintha soha nem léteztél volna, mintha soha nem keltettél volna bennem részvétet, szánakozást, pedig mindig azt hittem, hogy az irántad érzett szerelmem mindhalálig élni fog, talán átalakulva, de diadalmasan : örökkön-örökké.
de nem.
meglepődöm, sőt megbotránkozom azon, hogy ilyen visszahozhatatlanul eltűnt. így elhasználódhat hát, amit szerelemnek nevezünk??

másodszor is kimondom hangosan a nevedet.
hallgatom, ahogy a gyönyörű szó visszhangzik a csendben.
mit is jelent?
egy íz? egy illat?
és vajon a szerelmem marta-e szét ilyen furcsán, vagy csak az, hogy emlékké akarom őt sajtolni?

ó, megint a gunyoros szavak maró savas-fürdője...

bűnösnek érzem magam.
az érzelgős emberekre jellemző önámítással megpróbálom most akarattal, erőnek erejével felidézni alakod, feltámasztani akár egyetlen egyet a hajnali csókjaink közül... még könnyet is megpróbálok kisajtolni a szememből, hogy életre "galvanizáljam" hát az emlékezetem...
de minden próbálkozásom kudarcba fúl..
a neved felismerhetetlenné kopott...

szégyenteljesnek érzem, hogy egyetlen gondolattal sem tudok adózni ennek a jelent megtestesítő boldogtalanságnak!

csak a szerelem egyik álruhája voltál, semmi több."

Ma nagyon sírtam... könnyem, taknyom folyt végig az arcomom... :)
Bárcsak értené, hogy én tudom, hogy így mindenkinek jobb....

2010. április 25., vasárnap

Péntek éjjel nagyon bebasztam. Pálinkát sörrel.. fuuuuj! Még most is kiráz a hideg, ha rágondolok.
Szombaton reggel úgy ébredtem, hogy csörömpölt az agyam. Ez a gyors halál nagyon nem kellett volna. A legszörnyűbb az volt, hogy megígértem, hogy elmegyek segíteni kertészkedni.

Vasárnap reggel. Simán aludhatnék sokáig, de miért is tudnék. Tolok egy kávét, és lazítok, elvégre vasárnap van.
Kaptam egy mailt, a Hi5-ön megjelölt valaki ismerősnek. Először csak elsiklottam velette, de a kép.... "ezt a faszit valahonnét ismerem"..
Nem, ilyen nincs, nem hagynak élni. Szerintem egy régi klánháborús tag a V1-ről, Darki. Fú, ki nem állhattam sosem. Hi5-ről is töröljük magunkat :)))

2010. április 23., péntek

Ma olyan dolog történt velem, ami örömöt szerzett. A szülői házban ritkán kinyitott szekrényekben találtam egy csomó ruhámat. Az egész úgy kezdődött, hogy tegnap kulturáltan, szexin akartam felöltözni. Eszembe jutott, mikor a rózsaszínű pólót húztam magamra, hogy "de hát nekem volt rózsaszínű övem is, meg fehér. Sza'l kotortam a szekrényekben, és találtam 6 szoknyát, 1 farmert, 5 térdnadrágot, fehéret, pirosat, feketét, krémszínű zsebesgatyót, kockás gatyimat, pólót, amit még Párizsban vettem.... egy csomó rongyot, ami alig volt rajtam, feledésbe merült és tavaly nem is hordtam. Egy teljes utazó táskányi holmit. Majdnem olyan érzés, mintha vettem volna magamnak egy zsák ruhát :))) A kihízott, és újra jó ruhákról meg ne is beszéljek... Boldog vagyok :D
Mi minden történik az emberrel, ha kiszakad a virtuális életből. Mennyi mindent elhanyagoltam, elhalasztottam a kurva Klánháború miatt, ami nem adott semmit, csak gondokat, bánatot, és nagyon sok dolgot elvett, időt, türelmet, magabiztosságot, szeretetet, toleranciát, élményeket.

2010. április 22., csütörtök

Mai horoszkópom

Egyedi tehetségét és képzettségét mások is elismerik. Hirtelen népszerűvé válik, sok új ismerősre tesz szert. Legyen mindig vidám és optimista, mosolyogjon sokat!


Na, azéééé :)))))

2010. április 21., szerda

Hímek akik átvertek :)))